Hozzávalók
250 g datolya (aszalt, magozott)
200 ml víz
2 db banán
100 g mazsola
100 g dió (durvára tört)
100 g CIVITA kukoricadara
1 nagy csipet szerecsendió (őrölt)
1 nagy csipet fahéj (őrölt)
2 csapott kávéskanál sütőpor
2 db tojásfehérje
Elkészítés
A sütőt melegítsük elő 180 C-ra, és egy kb. 28 cm hosszú, 8 cm széles és 8 cm magas sütőformát olajozzunk ki.
A datolyát a vízzel 5-10 percig főzzük.
Ezután a datolyára a rajta maradt vízzel együtt öntsük egy turmix gépbe, adjuk hozzá a banánokat is, és turmixoljuk teljesen pürévé.
Egy nagy tálban ez idő alatt keverjük össze a mazsolát, diót, kukoricadarát, és a fűszereket, valamint a sütőport.
Végül a tojásfehérjéket verjük habbá.
Ezután a szárazanyagokat keverjük el a pürésített banánnal, és datolyával, majd a simára kevert masszát lazítsük meg a habbá vert tojásfehérjével.
A masszát öntsük az előkészített sütőformába.
Az előmelegített sütőben 180 C-on, 1 órán át süssük. Ha félidőben a teteje barnulni kezd, takarjuk le alufóliával vagy sütőpapírral.
Kisütést követően fordítsuk az asztalra, majd hagyjuk teljesen kihűlni mielőtt felszeleteljük.
90 perc 1 tepsinyi